League of Legends

A legtöbb katona csak a fegyverére számíthat. Kevés olyan akad, aki a társában bízik.

Általános tudnivalók

A játékos regisztráció után az úgynevezett Idéző szerepébe bújik, aki egy mágikus kapcsolattal egy hőst tud irányítani. A négy különböző pályán a játékosok két egyenlő, 3 illetve 5 fős csapatokra oszlanak, mindenki egy általa vagy véletlenszerűen választott hőst irányítva. A csapatok a térkép két átellenes pontján kezdenek egy Érkező Medence (Spawn Pool) nevű helyen, a Nexus (főközpont, szó szerint: összeköttetés) mellett. Az ellenfél Nexusának elpusztításával lehet megnyerni a játékot, vagy ha az ellenfél csapata feladja.

A hősök a játék során folyamatosan tapasztalatot és aranyat gyűjtenek, ellenséges lények (hősök és minionok) illetve semleges szörnyetegek legyilkolásával, valamint tornyok és inhibitorok lerombolásával. Az aranyból különféle tárgyakat vehetnek, amelyek fokozzák a hatékonyságukat, képességeik erejét, vagy éppen védelmet adnak. Első szinten kezdenek és a 18. szintig fejlődhetnek minden játék alkalmával, míg az Idézői szint, folyamatosan növekszik, 30-as szintig.

A hősök

Jelenleg 138 hős áll rendelkezésre, melyek közül a legutóbbi Xayah és Rakan, a tollas szerelmesek. A hősök a játék világában olyan nagy hatalmú egyének, különbözőféle hatalmi forrásokkal, akiket/amiket az Idéző (a játékos) idéz meg és irányít. Ezek a hősök egyedi képességekkel és játékstílussal rendelkeznek, de beoszthatók 6 kategóriába:

  • Orgyilkos: középszintű támadó- és védekezőképességgel rendelkeznek. Lényegük az, hogy magas prioritású célpontokat gyorsan tudjanak megsemmisíteni. Általában van valamilyen "utazó" képességük, mellyel gyorsan tudnak helyet változtatni, akár támadás, akár menekülés céljából. Könnyen végeznek a Támogató, Mágus és Lövész karakterekkel.
  • Harcos (vagy Off-Tank): erős támadóerővel és védekezéssel rendelkeznek, viszont általában lassúak. A Harcosok alapértékei igen magasak, ezért a játék elején kulcsfontosságú a szerepük. A játék végében viszont érdemesebb, úgymond "rásegítésre" vagy védekezésre használni őket. A Harcosok bármilyen szerepet fölvehetnek.
  • Mágus: főleg távolsági karakterek, nagyon erős támadóerővel, de nagyon gyenge védekezéssel és alaptámadással. Céljuk, hogy távolról és területre, vagy több játékosra sebezzen. Gyakran CC-vel (crowd control effect) rendelkeznek, melyek rövid távon negatív hatással vannak az ellenfél küzdőképességére. Ezekkel irányítható a játék menete is. Érdemes velük a háttérből irányítani, mivel erejük miatt magas szintű célpontok és gyorsan megölhetők.
  • Lövész (vagy ADC vagy Carry): távolsági karakterek, melyeknek alaptámadása gyors és erős. Leggyakrabban rendelkeznek olyan képességekkel, amikkel saját értékeiket (támadási sebesség, mozgási sebesség stb.) erősíteni, növelni tudják. Mivel ők képesek kiosztani a legnagyobb sebzést a legrövidebb idő alatt, ezért kulcsfontosságú karakterek, mind a saját, mind az ellenfél csapat számára. A játék elején és közepén folyamatos támogatásra szorulnak, így nem érdemes egyedül menni egy Lövész karakterrel.
  • Támogató: gyenge támadó- és védekező képességű karakterek. Céljuk, a csapattársak támogatása, gyógyítással, buffolással, előnyös helyzetek teremtésével vagy éppen a támadási lehetőségek elkerülésével. A Támogató nem öli meg a minionokat, de megfelelő eszközzel, vagy Mesterségekkel megfelelő mennyiségű aranyat gyűjthet a fejlődéshez.
  • Tank: extrém védekezőképességgel és viszonylag gyenge támadással rendelkeznek és minden Tank rendelkezik valamilyen tömegirányító hatással. Lényegük, hogy megvédjék a gyengébb karaktereket, fölfogják a támadásokat, így előnyhöz juttatva saját csapatát. Nem ritka, hogy a Tank (akár a Támogató) teljesen föláldozza magát, amíg a csapattársak megölik a fontos ellenfeleket.

Rúnák és mesterségek

A Rúnák olyan erősítések, melyeket az Idéző azelőtt szerez be és állít össze, mielőtt hősével az Igazság Mezejére lépne. Ezeket a Riot boltban Idézői-pontokért (IP) lehet megvenni. A Rúnák Jelekre (9 db), Pecsétekre (9 db), Díszekre (9 db) és Esszenciákra (3 db) oszlik szét, melyekből összesen 720 lehet egy Idézőnél. Minden rúnának három szintje van (csekély, normál, hatalmas) mindegyik ára ezek függvényében van megadva. 1. szintű rúnákat akárki használhat, normál rúnákat 10-es szinttől, hatalmasakat pedig 20-as szinttől lehet használni. Minden szinten felszabadul egy-egy rúnahely, így a teljes rúnakészletet csak a 30. szint elérése után lehet használni.

A mesterségekbe úgy lehet plusz pontokat tenni, hogy az Idézői szint növekszik (max. 30). Ezzel lehet finomhangolni egy-egy játékstílust vagy karaktert. A mesterségek három alkategóriára bontható le: támadás, védekezés vagy kitartás.

Ezek összessége nagy előnyhöz juttatja a hőst és Idézőjét.



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 5
Tegnapi: 1
Heti: 5
Havi: 5
Össz.: 3 265

Látogatottság növelés
Oldal: Játékmenet
League of Legends - © 2008 - 2024 - leagueoflegens.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »